„Eldöntöttük, hogy semmin sem fogunk spórolni, ez a mi nagy napunk, ráadásul, ha minden jól megy ilyen úgyis csak egyszer lesz az életben. Jó előre kibéreltük a helyet, megterveztük a dekorációt, kiküldtük a meghívókat, még azt is ügyesen megszerveztük, hogy ki hol üljön majd. Az esküvői menü és a zene úgyis elsimítja a feszültségeket.
És ekkor jöttünk rá, hogy mit is felejtettünk el. A zenekart. Öcsém ugyan pötyög kicsit a szintetizátoron, de mint már volt róla szó, egyszeri esemény ez az ember életében. Azt meg végképp nem bíznám épp öcsire, hogy ő legyen a hangulatfelelős. De honnan szerezzek egy nappal az esküvő előtt egy komplett zenekart?”
Amennyiben ön szintén zenészként szolgálja ki a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei emberek igényeit, vagy más termékkel, szolgáltatással foglalkozó vállalkozást üzemeltet a megyében, és szembesült már a problémával, hogyan tudná ismertebbé tenni cégét a lakosság előtt, akkor önnek is hasznosak lehetnek a Megyei Információs Portál ajánlatai.
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye az ország legkeletibb megyéje, BAZ és Hajdú-Bihar megyék mellett a szlovák, ukrán és román határ mentén terül el. Az országhatárok jó lehetőséget teremtenek a vállalkozások számára, de a munkát és fizetőképes keresletet biztosító főváros távolsága miatt a cégeknek fontos lehet a helyi felvásárló piac - egyben a lakosság - felé is a megfelelő kapcsolat kiépítése és fenntartása. Ebben lehet segítségükre a Megyei Információs Portál, hiszen hirdetőink vállalkozásai teljes körű cég, üzlet és szolgáltatás bemutatkozásával jelennek meg a megyei lakosok előtt.
A szabolcsi vállalkozásoknak sok szempontból nem mindegy, hogy a megye mely részén található a székhelyük. Más lehetőségeket biztosít a megyeszékhely, Nyíregyháza, mint az országhatárok, vagy akár a Tisza közelsége. Abban azonban biztos lehet, hogy a Megyei Információs Portálon feladott hirdetései a lehető leghatékonyabban juttatják el ajánlatait az érdeklődőkhöz. A Megyei Információs Portálra kattintva az érdeklődők egy térképen azonnal látják, hogy az ön, közelükben levő vállalkozása, pontosan hol található Szabolcs-Szatmár-Bereg megyén belül, egy útvonaltervező pedig abban segíti őket, hogy megtalálják az önhöz vezető legrövidebb utat. Így ön azáltal, hogy az Információs Portálon adta fel hirdetését, csupán pár kattintásnyira került a vásárlóktól, megrendelőktől, ezzel jelentősen növelve vállalkozása sikerességét.

| Kategóriák |
| Közérdekü Információk |
| Keresés kategória szerint: | Összes üzleti ajánlat megjelenítése... | |
| Belföld |
| Külföld |
| Gazdasági |
Jelenleg nincs hírdetés a kategóriában!
Jelenleg nincs hírdetés a kategóriában!
Jelenleg nincs hírdetés a kategóriában!
Jelenleg nincs hírdetés a kategóriában!
Jelenleg nincs hírdetés a kategóriában!